Legendák • Sepsiszék

Fergettyű vár

"Egerpataktól délkeletre lankás hegylánczolat emelkedik fel, a Bodza vidékét északról köritő hegységnek térbe kiszökellő egyik előfoka, mely a Borosnyó pataka és Kurta patak közé ékeli be magát; e hegyfoknak legmagasabb csúcsát Fergetyü várnak nevezik, mely elnevezés már a XV. században kelt határjáró levelekben is előfordul, s ekként nem uj keletü. A Fergetyü vár elnevezés pedig nemcsak képzelet vagy esetlegesség szüleménye, mert ezen ponkon – honnan egész Háromszék, Szent-Lélektől Kőkösig, Zágontól Zalánig, sőt még az Olt fennvölgyének legtöbb falui is láthatók – egy őrtorony állott, melynek 60 lépés kerülettel biró köridomu kiemelkedése közepén levő bemélyedéssel most is tisztán kivehető. Hogy ezen most bepástosodott (hanttal benőtt) őrtorony kőépület volt-e? vagy valami forgó fatorony, mint azt neve feltételezné), csak ásatás után lehetne biztosan meghatározni. – Hanem már felületes megtekintés után is annyi bizonyos, hogy ezen fekvésileg nevezetes és terjedelmes vidékre kilátást nyujtó ponkon egy őrtorony állott, melynek hasonmását feltalálhatjuk a szemben levő Eresztevény feletti óriások pinczéjében, az Aldobolyon alól levő Veczel tetőn és a hason szerkezetü Bikfalva feletti Csiga várnál is. És midőn egyfelől ezen őrtornyokkal ezt összefüggésbe hozzuk, összeköthetjük másfelől a közelében feküdt Bodz vára-, Szacsva vára és a Nagy Patak völgyében feküdt fővárral, sőt a lisznyói erdőkben levő Törökvárral és Barabás várával is, melynek mindenikével láttani egybeköttetésben látszott lenni, sőt ezeknek egy előtolt figyelő őrszeme lehetett a róna felől közelgő ellenség megjelölésére."

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön minden újdonságról!

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás